TársadalmiNem- és Kultúrakutató Központ

Centre for Gender and Culture

A Központ céljai

  • A Központ célja, hogy koordinálja a BCE-n a társadalmi nemekre irányuló oktatási és kutatási tevékenységet, valamint egyetemünket bekapcsolja a témakörrel kapcsolatos hazai és nemzetközi tudományos hálózatokba.
  • A Központ közvetítő szerepet kíván betölteni a BCE különböző tanszékein és szervezeti egységeinek keretében tevékenykedő kollégák, valamint más hazai felsőoktatási és kutatási intézmények szervezeti egységei, illetve hasonló érdeklődésű munkatársai között. Ilyen értelemben tehát a központ intézmény- és diszciplínaközi tevékenységet kíván folytatni.
színes női figurák
  • Arra törekszünk majd, hogy az eddigieknél hangsúlyosabban vegyünk részt az egyetemünkön folyó idegen nyelvű képzésekben, valamint bekapcsolódjunk a nemzetközi tudományos élet vérkeringésébe is.
  • Az oktatásban és a kutatásokban jelentős szerepet kívánunk biztosítani a témával foglalkozó PhD-hallgatóknak. Természetesen elsősorban az egyetemünkhöz is kötődő PhD-képzések résztvevőit szeretnénk bevonni a központ munkájába
magyar zászló angol zászló

Levelezési cím:

1093 Budapest
Közraktár utca 4-6.

Telefon:

+36-1-482-7342

E-mail:

gender@uni-corvinus.hu